Bemutatkozás

Ajtókat öltöztetünk

A Many-Deco Kft azzal a céllal jött létre hogy Magyarországon képviseletet biztosítson Észak-Olaszország egyik legjelentősebb kilincsgyártója, a Cottali számára. Megalakulásunkat megelőzte egy közel 20 éves szakmai gyakorlat melyet az ajtó és ablakkilincs illetve egyéb lakás felszerelési fémtömegcikkek forgalmazás területén szereztünk.

 

A Cottali cég 1974-ben alakult meg az olaszországi Barghe településén (Lombardia). Elsősorban sárgaréz ajtó és ablakkilincsek gyártásával indult el tevékenységük mely az évek alatt folyamatosan kiterjedt egyéb kiegészítő termékek gyártására is. Kereskedelmi kapcsolatuk az évek alatt folyamatosan terjeszkedett nem csak Európa, de Közel-Kelet Ázsia és Afrika irányában. A cég jelenleg több mint 30 országba szállítja termékeit. Emellett az olaszországi ajtó ablakgyártók megbízható partnerévé vált és több mint 300 barkács áruházban is megtalálhatók kilincsei. Családi vállalkozásként az így kialakított gyártói és kereskedelmi pozíciót már a negyedik generáció képviseli.

 

Termékeink széles skálája megtekinthető Budapesten a Népszínház utcai bemutató termünkben illetve ugyanitt vásárlási lehetőséget is biztosítunk kiskereskedelmi formában.

Jelenleg a legszélesebb választékot az ajtókilincsek körében találják: A legkedvezőbb áron kínált alumínium típusoktól kezdve a közép és legfelső minőséget képviselő kategóriáig minden igényt ki tudunk elégíteni, beleértve az egyedi típusok legyártását. Folyamatos gyártás mellett több mint 150 különböző kilincs modell áll rendelkezésre. Ajtó és ablakkilincseinket 17 különböző felületkezeléssel kínáljuk.

Jelenleg az alábbi termékeket tudjuk folyamatos gyártás mellett biztosítani:

  • Ajtó és ablakkilincsek 17 különböző felületkezeléssel
  • Ajtógombok és ajtóhúzók, tolóajtóhúzók
  • Komplett kínálat kiegészítőkből (ajtókilincs tartozékok, zártakarók, WC zárak, kopogtatók, levélbedobók…stb)
  • Bútorgombok és bútorfogantyúk
  • Porcelán termékek
  • Piktogramok, házszámok, betűk
  • Fogasok, kalaptartók
  • Antik bútorveretek
  • Küszöbsínek, élvédők egyedi méretre gyártása
  • Egyedi öntések, régi réz termékek felújítása